Japandi stílusú lakás látványtervei, VR-ban (Virtual Reality)

A japandi stílus számomra igen kedves, több internetes fórumon is írtam már róla és hónapok óta tanulmányozom. Úgy érzem – Magyarországon ezzel egyedülállóan – egyre inkább a szakértőjévé válok. Ennek a szellemében készítettem ezeket a látványterveket, melyeknek különlegessége, hogy vrDesigner tervező szoftverrel készültek.

Igyekeztem a program adta (jelenleg még némileg korlátozott) lehetőségeket kimeríteni, és tipikus japandi stílusjegyeket megjeleníteni, úgymint természetes fa és kő burkolatok valamint anyagok, földszínek és kontrasztos színek használata, design lámpák, organikus formák. A havas hátteret éppen az elmúlt havas hétvégék inspirálták, ami igen jól áll amúgy is ennek a stílusnak és én is nagyon szeretem! 🙂

A virtuális valóságban a legtöbben játszani szoktak, hétköznapi emberként innen ismerjük csak igazán a gyakorlati hasznát. Egyelőre. Ez a program azonban egy remek új lehetőség és felhasználói élmény lehet lakberendezőknek és megbízóknak egyaránt. Hogy miért?

A VR tervező programna két főbb erőssége van, egyelőre. Egyrészt hogy valós idejű renderelés történik (tehát folyamatosan egy látványtervet nézel, nem egy vázlatos tervet fényhatások, textúrák nélkül, mint egy hagyományos tervezésnél). Másrészt pedig 3D-ben bejárható a megtervezett tér, a VR szemüveg segítségével.

Nem csak lakberendezőként jelent tehát nagy ugrást ez a program, de megrendelőként is bárki dönthet ma már úgy, hogy VR programban terveztet. Ennek a (majdnemhogy) kézzel fogható eredménye az az, hogy a VR szemüveg segítségével bejárhatja a tervezett lakást, érzékelheti a tereket, a fényeket, a színeket és megtekintheti az anyagokat, közvetlen közelségből. A változtatási igényeket ott helyben meg lehet tekinteni, hiszen a program folyamatosan egy kész látványtervet mutat (nem kell órákat várni egy új látványterv renderelésére, egy anyag vagy szín cseréje végett).

A képeken jól látszik, mennyire kidolgozott, szép textúrák vannak már az anyagminták között és a világítás viszonylag egyszerű megjelenítése is nagyot könnyít a tervezési folyamaton. A bútorok és anyagok, azaz a lehetőségek listája folyamatosan bővül, és sok anyag helyben is megtekinthető, mivel fizikailag is vannak kiállítva a MAX City-ben, a vrDesigner tervezői központban. A betervezhető berendezési tárgyak közül sok megtalálható a MAX City üzleteiben is, ami szintén segít hatékonyan dönteni a végleges bútorozást illetően.

Mindenkit bátorítok arra, hogy látogasson el és próbálja ki a VR szemüveget és nézzen meg egy-két kész lakástervet, mert tényleg nagy élmény!

Folyamatosan frissülő, japandi stílust illető tartalmakért kövesd a facebook oldalam: NapiJapandi).

Tanácsadásért és tervezésért, elsősorban modern, indusztriális, japandi és polgári stílusban, keress elérhetőségeimen!

Vedd fel velem a kapcsolatot!

Írj bátran, akkor is, ha bármilyen kérdésed lenne lakberendezéssel kapcsolatban, vagy ha konkrétan valamelyik szolgáltatásom érdekelne, és megbeszéljük!

Előzetes díjbecslés igénye esetén kérlek, hogy ezt írd az üzenet tárgyához: „díjbecslés”, és én 24 órán belül jelzem feléd, hogy mire lesz szükségem hozzá.