2025 évi trendek a modern lakberendezésben – egy lakberendező véleménye!
Mik lesznek a 2025 évi trendek az otthontervezés világában? Hogyan alkalmazzuk ezeket (vagy éppen ne alkalmazzuk) a modern lakberendezésben? Erről készítettem ismét egy már-már szokásos, év eleji képes összefoglalót, ami neked is segíthet az előremutató, modern otthonalakításban.
Amikor elkezdtem kutakodni a témában, rájöttem, hogy sok lesz az átfedés a 2024-es év trendjeivel. Ez szerintem még mindig részben a Covid hatása, hiszen állandósult pár tényező. A bezártság, a munkavállalók elszigetelődése a kollegáktól, a társadalomtól folytatódik. A munkába járás sokak szemében már csak egy szükséges rossz, hiszen az emberek zöme szeret otthon, kényelmesen, közvetlen felügyelet nélkül dolgozni (tisztelet a kivételnek). Ez főleg jellemző a Z-generációra (akik ma kb. 20-30 évesek), mint oly sok dolog, amit a korábbi generációk nehezen fogadnak el.
De mit is jelent ez a lakberendezésben?
Sokan heti többször (vagy állandóan) home office-ban dolgoznak. Emiatt nem csak hogy átrendezik az otthonaikat, de sokan költözésre is kényszerülnek, mert már nem felel meg a hangzavarban a konyhapultnál görnyedés a laptop előtt – érthető módon. Ez idézi elő a boifilikus tervezés igényét, sok-sok növénnyel és meleg színekkel.
Marad velünk a természetes anyagok, a földszínek és az organikus, íves formák használata. De nem csak ezért használunk természetes anyagokat. A fenntarthatóságra való igény (legalábbis ennek a látszata) tovább dübörög. Ez nem csak az anyaghasználatban mutatkozik meg, hanem a technológiai fejlesztések (energiatakarékos megoldások, okos-otthonok) kiaknázásában is. De lássuk be, ez továbbra is a tehetősebbek sportja. A többiek pedig DIY és egyéb takarékosabb megoldással próbálnak fenntarthatóvá és trendivé avanzsálni.
És ha ez a nagy zen állapot már unalmas lenne a fiatalabbaknak (ismét főleg Gen-Z, és a fiatalabb Y-osok), vagy a lázadóbbaknak, akkor beköszönt idén a maximalizmus és a „dopamin dekor” trendje a lakberendezésbe. Avagy, a színek merész használata, az eklektika (stíluskeveredés) határok nélkül.
De vajon ezekből mit vigyünk magunkkal, ha egy értékálló, modern és stílusos otthont szeretnénk kialakítani? Gyere, megmutatom!
1. Biofilikus lakberendezés, Japandi stílus? Igen!
A Japandi lakberendezési stílus évek óra hódít, nekem is nagy kedvencem, sokat is tervezek ebben a stílusban. Sok az átfedés a Japandi és a Biofilikus stílus között (meleg színek, természetes anyagok). Ami idén változik, az a növények mennyisége. Korábban a Japandinak nem volt elsődleges jegye a növények túlnyomó jelenléte, idén a két stílus tovább közelít egymáshoz. Egyre több növény kerül a lakásokba, hiszen az „otthonmradással” (ami nem csak a home office, de a globális gazdasági válság eredménye is), az emberek egyre jobban igénylik otthonukban a természet megjelenését.
Tipp
Ha igazán biofilikus lakást szeretnél (és ha van helyed hozzá), ne félj nagy méretű növényeket, akár kisebb fákat beszerezni. Jó példa erre a banánfa vagy az olajfa. Ehhez persze szép méretes kaspó dukál.
A Biofíl stílushoz egyébként kiválóan illenek a földszínek, vagy a 2025-ös év Pantone színe, a Mocha Mousse. Ez egy gazdag, mégis pasztelles csokoládébarna árnyalat. Ez a szín a természet melegét és a hétköznapok apró örömeit idézi meg, mint például a kávé vagy a kakaó. A Mocha Mousse egy kellemes, elegáns tónus, amely harmonikusan illeszkedik mind a modern vagy a japandi, mind a klasszikus belső terekhez.
2. Íves idomok vegyítése a szögletes elemekkel? Igen.
3. Maximalizmus: kontrasztos, merész színek és textúrák használata? Mértékkel, de igen!
Tavaly egy finomabb változattal indult ez a trend, amikor valamilyen meghatározó, de sötét színű (pl. bordó, ibolyakék, mélyzöld, mustársárga) bútorokkal törtük meg a természetes színeket a lakásban. Ez annak is kiváló választás, aki a falak, szekrények tekintetében nem annyira bevállalós.
Ez idén több irányban burjánzik tovább: megjelenik a Maximalizmus, a Retro színek használata és a „dopamin dekor”.
A Maximalizmus a Minimalizmus letisztultságával ellentétben engedi a tér rétegzését. Használhatsz bármilyen színt vagy textúrát, de az én javaslatom az, hogy mértékkel. A kevesebb néha több alapon, csak pár harsány színt használjunk, és inkább kiegészítő tárgyakon (fali képek, székek, egyéb textíliák, dekoráció), mint falak színezésére, vagy bútor színekre.
A Retro és vintage színek és formák használata egy modern otthonban rendben lehet, a fenti mértékletességgel alkalmazva! Bizonyos Retro anyagok (műanyag, fényes króm, vinyl) azonban sok esetben tiltólistásak ebben a lakberendezési stílusban.
Az eklektika tulajdonképpen ezeknek a vegyítése. Nemcsak színeket vegyítünk (élénket a földszínekkel), de formákat is. Például klasszikus, és vintage jegyek alkalmazása, valamint klasszikus formavilágot idéző, kézzel készült bútorok elhelyezése.
Én nagy rajongója vagyok ennek is a Modern Lakberendezésben, még akkor is, ha jelen projektjeim nem erről szólnak! Azonban szívesen tervezek ilyet is, így, ha kedvet kaptál, keress meg, tervezzük meg közösen!
Az alábbi képeken bemutatott Dopamin Dekor trend nem feltétlen jelent Modern stílusú lakberendezést. Ez egy – szerintem – kissé bazári trend, ami vidám barbie színekkel és fényekkel igyekszik egyedi és karakteres lakóit boldoggá tenni. Ehhez sok esetben még lakberendező sem szükségeltetik, mivel ennek a kitalálója és a célközönsége elsősorban a 20-as éveiket taposó Z generáció. Ők (anyagi korlátok okán) valószínűleg saját ötletekből, DIY megoldásokkal és retro üzletekből fogják ezt megvalósítani
4. Márvány minta minden mennyiségben? Inkább kőminta, de igen!
Már 2024-ben már azok csempék (vagy más burkolatok) számítanak a legszebbnek, amik egyszerűek, letisztultak. Amelyek emlékeztetnek a természet színeire (földszínek) és formáira (visszafogott kőminta).
2025-ben a csempék továbbra is lehetnek valamivel homogénebbek, de ez már annyira nem divat.
Ami most még inkább teret hódít az a márvány minta és a terazzo. Márvány mintából sok féle létezik. Én személy szerint sokkal szebbnek tartom a kőmintát, amiben márványos hatás van, a klasszikus márványmintához képest.
A terazzo minta is reneszánszát éli. Idén minden variációja működik a Modern Lakberendezésben. Legyen szó monokrómról, színesről, apró vagy nagymintásról. Emellett megjelent a piacon a 3D textúrás is, bár ez még drágább, mint a sima, homogén felületű.
5.Fémes felületek? Igen, ha tetszik!
Es sem teljesen új trend, de tartja magát. Nem igazi fémről beszélünk, hanem valamilyen bútorlapról vagy fémes hatású falburkolatról. Ezek szálcsiszolt verzióban mindenféle színben kaphatók most, akár a bútorlapgyártók kínálatában, akár olyan speciális falburkolat forgalmazó cégek kínálatában, mint például a Formative falburkolat. Ráadásul idén a különböző színek keveredése is megengedett (pl. króm és bronz).
6. Fények rétegzése? Igen, mindenképpen!
Szerintem legtöbbünk emlékszik még a klasszikus felállásra. Egy központi, mennyezeti lámpa és esetleg egy falikar, egy állólámpa vagy asztali lámpa egy helyiségben. Ez volt jellemző minden lakás minden helyiségében a 90-es években. Sok háztartásban a világítás tervezés esetleges, nem átgondolt és főként nem használják ki a mai technológia adta lehetőségeket.
Ha tudatos világítástervezésről van szó, tervezzünk nyugodtan rejtett világításokkal (álmennyezetbe építve vagy valamilyen gipszkarton előtétfallal megoldva). Emellett persze maradhat a központi világítás, de ezt ma már a legtöbb otthonban nem igen kapcsolják fel. Hiszen sokkal hangulatosabb egy, vagy még inkább több, jól elhelyezett hangulatvilágítás. Egy meleg fényű állólámpa a fotel mellett, egy dekorációs célú asztali lámpa (nem csak funkcionális lehet!), vagy hasonló célú hangulatos függeszték az étkezőasztal, vagy a konyhasziget felett.
Tipp
Egyre trendibb egy-egy design lámpa, mind fókuszpont betervezése is. Én is mindig ezt javaslom ügyfeleimnek, ahol az anyagi keretek limitáltak: legyen egy lámpád ami a többihez képest drága, de nagyon stílusos és egyedi.
7. Fenntarthatóság, technológiai innováció? Igen, de sok tudatossággal
Az ökotudatosság, vagy legalábbis ennek látszatmegoldásai évek óta téma a lakberendezésben. Én is írtam erről korábban, hogy milyen technikákkal lehetsz kissé fenntarthatóbb, vagy energiatakarékos. Ezeket, amiket akkor írtam, továbbra is fenntartom, akkor is, ha a cikk már vagy 2 éves. Amiről én még akkor írtam azonban másról szól, mint amit ma fenntarthatóság alatt értünk (önhibánkon kívül).
Miért vagyok a mai „fenntarthatósággal” annyira szkeptikus? Bizonyára találkoztál már a green-washing fogalmával. Attól tartok, sok termék esetén meg fognak jelenni a fenntarthatóság szimbólumai: újrahasznosított anyagból készül, lebomlik, nincs benne mérgező anyag vagy műanyag, esetleg még VEGÁN is! A csomagolás sokatmondó zöld vagy kartonpapír barna lesz. A marketing pedig harsány, figyelemfelkeltő lesz, ami már az Y és a Z generációt szólítja meg. Ám sajnos sok esetben ugyanaz vagy egy kissé feljavított termék lesz a csomagban. Főleg akkor gyanakodhatunk, ha még olcsó is a termék, hiszen a valóban környezetbarát anyagok szépek, de rendkívül drágák. Csak a tehetősek engedhetik meg ezek megvásárlását.
A marketing gépezet, a szabályozás hiánya viszont lehetővé teszi, hogy a fenntarthatóság piktogramjai mögé bújva továbbra is mindenféle szemetet áruljanak a gyártók, olcsón. Tisztelet a kivételnek persze!
Szóval mindenkit arra buzdítok, aki valódi környezetvédelemre törekszik, hogy alaposan nézze meg mit vásárol. Olvassa el az apróbetűst, tájékozódjon a termékek eredetét illetően. Nem csak a valós anyaghasználat számít, hanem az előállítás technikája (CO2 kibocsátás, alkalmazottak kizsákmányolása) és a fuvarozás típusa, távolsága is.
+1 TIPP: Mindenekelőtt legyen egy kialakítási és berendezési koncepciód!
Mielőtt egy-egy elemet kiemelnénk a fenti felsorolásból és beemelnénk egy enteriőrbe, azelőtt gondoljuk át hogyan illeszkedik majd az összképbe. Ha pedig teljes felújítás előtt állunk (vagy építkezünk), gondoljuk végig alaposan a tervezési koncepciót.
Ebbe beletartozik a térkapcsolatok kialakítása, a harmonizáló színek és a hangulat megválasztása (moodboard). Ezeket utána szépen össze lehet hangolni az aktuális trendekkel! A fenti összeállítás persze nem egy teljes körű lista és nem pótolja egy lakberendező támogatását egy komolyabb projekt esetében.
Ha mégis lakberendező segítségére lenne szükséged (akár komplexebb tervezési kérdésekben, vagy ha csak elakadtál és egy egyszerűbb stílustanácsadásra lenne szükséged), árajánlatért keress bártan elérhetőségeimen!
Folyamatosan frissülő hasolnó tartalmakért kövesd az Agnesidesign és a NapiJapandi blogomat a facebookon.